2017. február 5., vasárnap

Matrac „start up” betyár módra

Matrac „start up” betyár módra



Kicsi is, savanyú is, de a mienk:-(


Matrac „start up” betyár módra, avagy az

ungarische „Follow up” honlapok


Aki egy kicsit nyitottabb és érdeklődőbb ebben a szakmában, az általában figyeli a nemzetközi oldalakat, megnéz egy-két amerikai, nyugat-európai sikertörténetet, érdeklődik az aktuális trendek, innovációk után. Szakmámnál fogva járom én is a világ nagy vásárait, így a Kínában, Németországban, Törökországban és más országokban szerzett tapasztalatokkal kicsit távolabbi perspektívából és szélesebb látókörű szemüvegen keresztül láthatom eme kultikus tárgyat: a matracot. Elöljáróban gyorsan tegyük hozzá: mostanában külföldön sincsenek innovációk. Már ami termékfejlesztéseket illeti. Marketing fronton viszont annál színesebb lett a matracpiaci élet. Ez magyarul annyit jelent, hogy bár nincsenek új termékeink, nincsenek új alapanyagaink, hanem az eddigieket csomagoljuk egy kicsit –nagyon- más köntösbe, adunk hozzá sokkal több történeti értéket, megfűszerezhetjük néhány celebbel (mint ahogy később majd szót ejtünk róla), vagy egyszerűen csak óriási botrányt csinálunk, mint ahogyan az pár éve Németországban is történt. És ez lesz az online matrac start up vállalkozás nyugat-európai és amerikai modelljének alapja. A magyaré majd ennek a barlangrajz-egyszerűségű, szinte szóról-szóra, képről-képre, betűről-betűre, pixelről-pixelre történő érzés és tapasztalat nélküli primitív lemásolása lesz.


Az amerikai Casper Start-up két ismerős arca..


Európa nem Amerika


Ugorjunk egy kicsit az álmok országába. Legyen ez most Amerika. Na de miről is van szó? Az egész néhány évvel ezelőtt kezdődött Amerikában talán a Casper 2014-es megalapításával (az is lehet, hogy a Bodyguard kezdte csak nagyon észrevétlenül), ahol néhány new york-i a szakmából érkező fiatal csinált egy matracot (egyet!) és még némi alvással kapcsolatos köret kíséretében egy újszerű honlapot és néhány celeb befektető segítségével (Tobey Maguire, Leonardo DiCaprio, Scooter Braun, Adam Levine) és pár pénzügyi partnerrel (Pritzker Group Venture Capital) tökéletes marketing koncepcióval felépítették ennek az 1 db matracnak a marketingjét. A matrac egyébként szakmailag szóra sem érdemes latex és memoryfoam rétegek –tényleg semmi különleges. A különlegesség a számokban lesz majd… Ugyanis az első 28 nap alatt egymillió dollárért (ca. 300 000 000 forint) szállítottak ki matracot az Egyesült Államok területén. Az össz éves árbevétel azóta meghaladja a 100 000 000 dollárt (ca. 30 milliárd forint). De ez ugye Amerika, mi meg itt vagyunk a kis kuckós zegzugos Európánknak az egyik legszélvédettebb sarkában. Persze Amerikában sem ez az egyetlen hasonlóan felépített start-up matrac vállalkozás, hiszen hosszasan beszélhetnénk még a Helix, a Leesa, a Tuft&Needle, a Bear vagy akár az Eve start-up matracos vállalkozásokról is.

Adam Szpyt az Antikartell matrac tulajdonosa

Az Antikartell-matrac, Bodyguard avagy a tökéletes start-up európai modellje.

Folytassuk Európával. Legyen Németország, mert mi más? Higgyék el nekem már most az elején: tökéletes sikertörténet következik. Mindenki szeretne valahogyan „kiugorni” a piacon a többiek közül, de egy picinyke német vállalkozás számára Németországban ez szinte lehetetlen az olyan hatalmasságok mellett, mint a Recticel, a Schlaraffia, a Dunlopillo (mondjuk ő éppen tavaly ment csődbe), Breckle, akik nagy részben meghatározzák a német piacot és valóban nagyon nehéz lehet mellettük labdába rúgni. Adam Szpyt úr azonban meglehetősen meglepte a német matracipart, az összes gyártót és kivétel nélkül minden forgalmazót. Szpyt úr nem volt gazdag, volt egy normális matraca (kicsit talán butább verzió, mint az általunk évek óta forgalmazott Signum matracok, de még ez sem biztos) és hát ezt árulgatta az interneten „Antikartell-matratze” (antikartel matrac) néven. Ment a bolt ahogy ment egyszer csak egy McDermott Will & Emery névre hallgató és 2500 főt foglalkoztató (óriási!) chicago-i ügyvédi irodától kapott Szpyt úr egy felszólítást, hogy azonnal hagyja abba ezt az antikartell-matrac őrületet. Ugyanis Szpyt úr egyetlen kommunikációja az volt, hogy egy jó matracnak nem kell drágának lennie, így a 199 eurós fogyasztói ár (nálunk ez egy 59 900 kategória, mint a már említett RelaXx Signum matracok ára). Ez Németországban egy nagyon nyomott árnak számít, hiszen a német matracgyártók és kereskedők azért szeretnek szépen szorozgatni és nem ritkák az 5-6-700 eurós (90x200cm méret) matracok sem. Mindenki füstölgött, mígnem az egyik legnagyobb német gyártó a Schlaraffia a hamburgi bíróságon feljelentést tett az „antikartell” és a „Németország legjobb matraca” szóhasználat ellen és 250 000 Eurós bírságot követelt.


És jött egy levél Chicago-ból...


Mit ad Isten, egy szép napon a német Stiftung Warentest (független német vizsgáló intézmény, élet halál, hogy ki milyen eredményt kap, mindenki ezt olvassa vásárlás előtt) előkapta az Antikartell matracot és… A valaha általuk vizsgált LEGJOBB matrac minősítést kapta, ami eddig egyetlen böszme, tradícionális mamut német vállalatnak sem sikerült. Innentől ugye bátran mondhatta, hogy „Németország legjobb matraca”, hiszen már igazolása is volt róla… Ez persze hatalmas pofon volt a német szakmának, így aztán egyre többek szemét kezdte szúrni Szpyt úr partizánkodása, olcsósága és sikeressége (természetesen az újságok cikkeztek vadul, hihetetlen ingyen reklámot kapott a bett1.de oldal és az Antikartell Matrac) és néhányan a nagy gyártók és forgalmazók közül elérték, hogy Szpyt úr az Antikartell (Bodyguard) matracához az alapanyag beszállítást szépen sorban mondják fel a textil- és habbeszállítók. Szpyt úrnál kicsapódik a biztosíték, elmegy a „kartelügyi” hivatalba (Bundeskartellamt) és feljelentést tesz kartelezés miatt. És az eredmény? Büntetés büntetés hátán, de olyan tételekben, amire azelőtt még soha nem volt példa: Recticel Schlaf­komfort GmbH 8,2 millió Euro, Metzeler Schaum GmbH 3,38 millió Euro. Ez olyan 3,5 milliárd forintnyi bírság. A többi feljelentés tárgyalása még vagy nem ért véget vagy csak nem tudok róla, hogy született-e döntés, de nem csak az előbb említett két cég ellen indult eljárás kartelezés vádjával.

Az előző két általam kiemelt történetet csak azért találtam szükségesnek egy kicsit bemutatni, körbeírni, hogy képet kaphassunk egy-egy valódi induló külföldi start-up matrac vállalkozásról.

Mélyrepülés avagy a magyar "start-down"


És akkor jöjjön a magyar start-down


Kezdjük talán a Napsie meglehetősen nagy kampányköltséggel futó termékével. Illetve hagyjuk is a matracot magát, mert az olyan amilyen. Bár egy kicsit mégse hagyjuk. Lehet, hogy én emlékszem rosszul, de talán 2012-ben vagy 2013-ban ezzel a termékkel én találkoztam egy poznani bútorkiállításon, de az is lehet, hogy Köln volt. Ugyanez a termék volt már talán 10 évvel ezelött is csak akkor párnának próbálták meg eladni. Mindegy is. Szóval kellett ca. minimum 2-10 év, hogy egy marketing cég, mint a Dormeo (Studio Moderna) kitaláljon erre a termékre egy eladási csatornát. Ez lett a startupnak látszó Napsie. A honlap itt is szinte ugyanaz, mint az amerikai startupok oldalai, nem találtam hozzáadott értéket (de bocs, mégis: magyarul vanJ) A matrac szerintem nem kiemelkedő, nekem mindennek ellenére hiányoznak belőle az ergonómiai zónák (2017-ben!!!) ez a 3 elkülönített szelvény (ha úgy van) egy kicsit sovány. A matrac tehát szerintem nem kiemelkedő, de nem is egy rossz matrac. Sokkal érdekesebb az, hogy miért Napsie? Persze, hogy magát a nevet ki találta ki és miért pont ezt az lényegtelen is, viszont… A Napsie honlapja a Studio Moderna tulajdona, aki egy szlovén kereskedő vállalat és a legismertebbek talán a Dormeo márkanévről. De ha már a Napsie a Dormeo, akkor miért nem lehet a Dormeo égisze alatt forgalmazni. Talán félnek, hogy a sok kápráztatástól kiábrándult vásárló már egy viszonylag jó ár-érték arányú terméket sem lenne hajlandó megvenni? El kellett indulni egy olyan csatornán, ahol függetlenedni lehet az eddigi Dormeo-s agymosás-reklámos marketingtől és meglovagolva az éppen trendi start-up érzést végre alkothatunk valami nagyot úgy, hogy reménykedünk abban, hogy a vásárló majd jól nem veszi észre, hogy bizony-bizony: mi vagyunk a Dormeo. Igen a Csisztuzsuzsás Dormeo. Vagy most már Dancsó Péteres? Egyébként a reklám nagyon jó!!! Gratula:-)


Csisztu Zsazsa nekem jobban tetszett...


Gulyáságyúval verébre


Noks.hu. Ha nem lennék fegyelmezett alkat, itt elgurulna a gyógyszer nálam is. Az összes –összes!!- eddig említett start-up márka honlapja ugyanúgy néz ki, ugyanolyan az elrendezés, a szóhasználat, a kommunikáció. De nem is csak annyira hasonlítanak egymásra, mint a legtöbb Ákos dal, hanem annyira, mint ha Ákos összes lemezének összes zeneszáma ugyanaz a dal lenne –más-más dobossal. Minden esetre divat lett az egymatracos start-up. De hogy a mai Magyarországon a Matrackuckó vezetője miért gondolhatta úgy, hogy csinálnia kell egy egymatracos honlapot –ez nem fér a fejembe. Ugye induló vállalkozásnak nem az. A matrac, ami a honlapon található a legtávolabbról sem nevezhető innovatívnak, kapásból tudnék 20 olyan terméket mutatni, ami legalább 80-90%-ban hasonlít a honlapon kínált matrachoz, semmilyen újdonság, innováció, kivételes tulajdonság, egyedi stílusjel nem fedezhető fel a matracon. De akkor minek? Van az a közönség, aki nem megy be egy ilyen szerény áruválasztékkal bíró kis boltba mint a Matrackuckó matracot vásárolni? Nem hiszem. Van az a közönség, akit csak egy amerikai stílusú ál-start—up köntösbe csomagolt marketing oldallal lehet utolérni? Kétlem. Legalább ki kellett volna találni egy olyan matracot, amilyet nem vágott már szinte minden gyártó eddig is anélkül, hogy úgy gondolta volna, hogy megváltotta a világot. Vagy tartalmazna legalább olyan hozzáadott argumentációt, amit nem használnak még 52-en ebben az országban már a legkülönbözőbb matracoknál. És csak még egy-két gondolat a végére: az első 7 zónázott két különböző keménységi oldalú hideghab matrac a RelaXx Signum matrac volt ca. 2008 körül. Nem kellett hozzá start-up köretet keríteni, mert egy jó matrac, a Vásárlók hamar megszerették és szeretik változatlanul a mai napig. A Signum butított vágástechnikáját átemelni egy másik termékre ugyan nem tilos, de távolról sem innovatív, nem stílusos és semmiképpen sem elegáns. A fent említett Antikartell matrac is nagyon-nagyon hasonló, jó habokból áll és csak 199 Euro (1001 éjszaka meséjével és a többi körettel együtt is). Szegény vásárló már megint… Persze a RelaXx Signum is 199 Euro immáron 8. éve változatlanul. (egy 8-10%-os áremelés sajnos 2017 februárjában kilátásban van nagyon) És egy noks matrac vajon mennyibe kerül? Igen: 100 000 Forint a 90-es méret. Gratulálok!

Az élet egyszerű...


A kicsik másolnak, a nagyok lopnak


Kövessük ezt a régi mondást egy kicsit. Nem tudom hány cikket írtam már, évek óta persze bíróságokra is járok hasonló írások miatt, de sajnos a habitusom továbbra sem engedi, hogy az ilyen mértékű copy-paste (másol-beilleszt) mentalítás mellett szó nélkül elmenjek. Még az is lehet, hogy elmennék mellette, hiszen a Napsie matracra pl. magamtól nem fordítottam volna egy percet sem, de… De a noks.hu következetlen, haszonleső és számos anomáliát tartalmazó oldala esetében  viszont elővenném egy kicsit a zseblámpát és csak úgy óvatosan rávilágítanék egy-két dologra. Persze csak úgy súrlófénnyel, nem szeretnék elvakítani senkit... És buta kis zseblámpámmal nem azért páztázgatok körbe-körbe, nem azért villantok rá majd néhány dologra mert bárkitől is mentalitásbeli változást remélek eme következő bekezdés elolvasása után, hanem egyszerűen szükségét érzem és jól is esik egy kicsit. Akkor nézzünk meg egy-két mondatot, gondolatot, megfogalmazást ugyanattól a vállalkozástól, ugyanattól a vezetőtől…



1., noks.hu
„A matracban nincs memory hab, mert az melegszik és egy idő után eldeformálódik.”
Ha valami ennyire rossz, akkor az azonos tulajdonban lévő másik vállalkozásban miért memory matracokkal kezdődik a kategória és miért van a kínálatban 8 féle agyondicsért memoryfoam matrac termék?
http://www.agy-matrac.hu/memory_matracok/

2., noks.hu
„A matrac 2 oldalán eltérő a hideghab sűrűsége, így minden este eldöntheted, hogy milyen rugalmasságon aludnál…”
Mintha a kereket találták volna föl 2017-ben. Az elsőként gyártott és 8 éve forgalmazott kétoldalas Signum matracok tapasztalatai szerint mindenkinek vagy a matrac egyik oldala kényelmes vagy a másik, így nem kell minden este eldöntögetni, hogy melyik oldalán aludjunk a matracon főként nem egy olyan matrac esetében, ahol a funkcionális (fehér) textília csak a matrac egyik oldalán van felül, így a matrac másik oldalának használatához, ki kell szednünk a matracot a matrachuzatból meg kell fordítanunk és visszacipzározni. Minden este? Sportos… Lehetne a matrac neve akár: La Sportiva.

3., noks.hu
Mi is utáljuk, ha egy értékesítő próbál „rábeszélni” minket egy termékre, ezért nem alkalmazunk értékesítőket.
Lehet, hogy azok a matrackereskedők tényleg utálják az ilyen értékesítőket alkalmaznak, akik eddig "rábeszéléssel" tudtak csak értékesíteni, akik eddig is rá akarnak beszéltetni emberekre matracokat. Nekünk nincs ilyen problémánk, nincs ilyen kollégánk és nincs ilyen mentalitásunk. Mi hála Istennek nem ilyenek vagyunk, a szakkereskedések többsége sem ilyen. A megfelelő szakmai felkészültség, a nem tolakodó tanácsadás szinte minden Vásárló számára létfontosságú a legmegfelelőbb matrac megtalálásához. De lehet, hogy a világ 99,999999999999%-a téved és egy üres szoba is elég egy közönséges matraccal…

Hüje Concord. 1.000 üzlet, amikor egy sem kell:-(

4., noks.hu
„A memóriahabot meghaladta a matractechnológia”
Az emlékezőhabok új generációinak megjelenésével igazán most kap csak erőre a memoryfoam. A Dunlopillo Aerial Senso habja, a svájci Evopore HRC habok, a Tempur új fejlesztésű Breeze vagy Cloud matracai mind abba az irányba mutatnak, hogy a speciális emlkezőhabos matracok tündöklése a világon még messze nem ért véget a noks.hu megjelenésével…

5., noks.hu
„… akár egy matrac is elég jó lehet mindenkinek.”
Amennyiben ez igaz lenne, úgy csak egyféle matracot gyártana a világ. A hagyományos matracokon kívül – és ez alól kivétel lesz majd később a LeVital innováció és szabadalom- egyetlen matrac sem alkalmas arra, hogy ergonómiailag minden testsúlyra, testalkatra, testmagasságra és kényelmi igényre megfeleljen mindenkinek. NINCS ILYEN MATRAC!!!!

6., noks.hu
„Létrehoztunk egy tartós hideghab matracot, ami formakövetésben, árban és kényelemben felveszi a versenyt a memory habokkal.
Nem tudom mekkora szakmai mélypont az, ahol egy bármilyen hideghab matrac kényelmét össze lehet hasonlítani egy emlékezőhab komfortjával. Miért nem? Egyszerű. Alma. Körte. Alapvetően a két alapanyag nem összehasonlítható. Mintha a kakaós csigát hasonlítanánk a székelykáposztával.


És most....?


És akkor most hol is tartunk?


Sehol. Túl vagyunk egy újabb szakmai megrázkódtatáson, jártunk a szakmai impotencia újabb Mariana-árok mélységeiben, megtudtuk, hogy hogyan próbálnak meg egymatracos ál-startup honlapok ránk sózni tucat matracot arany áron. Sajnos itt tartunk. Tulajdonképpen a mai napig nem értem, hogy a szakmai hülyeségek miért érintenek ennyire érzékenyen. A vacak az vacak és ez eddig rendben is van. A jó meg persze jó és ha valami jó, akkor merjük bártan kimondani, hogy: jó. Még a kreativitás hiánya sem zavarna, nem kell mindenkinek értenie a matracokhoz, nem kell mindenkinek tudni matracot tervezni. Ami nem megy az nem megy, talán nem is érdemes erőltetni. Akkor viszont amikor egy a matrac formavágását tekintve 90-95%-ban másolt (átemelt, plagizált, megtetszett, érdekesnek látszott, stb) matracot szeretnék horror árban rásózni a kedves Vásárlóra, akkor azért csak vehetném egy kicsit szűkebbre az arcomat és nem állítanám már a nyitó oldalon, hogy: Ez nem "Egy" matrac.  Ez „A” matrac. Csak így: szerényen, alázatosan. "A" matrac.
Persze felőlem lehet ez „A” matrac is. Mármint az „A” matrac, ami semmilyen gondolkodást nem igényel, az „A” matrac, amihez szinte egy az egyben hasonló matracokat gyárt egy sor vállalat, az „A” matrac aminél komplexebb matracot gyártunk immáron 8 éve 60 000 Forintért, az „A” matrac amit az ál-startupos, amerikáns honlapos, ellentmondásos frázisokra épülő marketing elemek nélkül –persze lehet, hogy így sem- a kutya sem venne meg 100 000 Forintért. Az „A” matrac. Ez „A” Noks matrac.


Persze csak szerintem…


Jöhet egy kis összehasonlítás?


Szóval uniformizált és egyforma világban élünk. Bár én szentül hittem, hogy az internet és a grafika adta végtelen lehetőségek meghozzák a kellő színességet, egyediséget, a megkülönböztethetőség kifejezésére kifejezhető módon -sajnos nem így van. Megnéztem az összes ilyen startup oldalt. Jó nem az összeset de néhányat. Ezeket egy kis csokorba szedtem, hogy legalább én megpróbáljam a szerény eszközeimmel kifejezni azt, amit leírni nem nagyon lehet. Szóval az alábbiakban a legnagyobb amerikai sturtup-osok és a magyar follow-up szekció...












Üdvözlettel:

Pálinkás László
Matracguru Alváskultúra
www.matracguru.hu